-A vádlottak ügyvédei Tesco gazdaságosak, nem igazán aktívkodták túl magukat. Csaba és Ada külön védőt kap. Az egyik védő és az ügyész szerint Ada és Csaba közt érdekellentét áll fent, nem mindenben értenek egyet. Labant szerint ezzel csak az ügyész akarja akadályozni őket
-Lesz majd, amikor Labant ellen kell majd védenie Ada védőjének Adát
-Adának maradt a kirendelt védő, de őt le akarja cserélni, amit meg kell majd indokolnia
-Ada most nem tud magyarul
-Az ügyeletes doktornő, akit Labant “Ursulának” titulált, megjelent a tanúk padján és letette vallomását. Megviselték a történtek, a könnyeivel küzdött.
-A doktornő elmondta, hogy a K-vitamin kérdésére egyértelműen tagadták azt. Az apa végig hangoztatta, hogy nem kell orvos, a gyerek jól van, csak bukott. A gyerek nyögött, szemei beesettek voltak, a kutacsa feszes volt (nagy koponyaűri nyomásra utal) és a füléből csorgó vérzés nem állt el (véralvadási probléma)
-A doktornő rohamkocsit kért, akkorra a gyerek már fix pályán mozgott. Labant minden alkalommal vigyorgott, ha a doktornő nem emlékezett valamire pontosan.
-Annak kifejezetten örült Labant, hogy a doktornő arra nem emlékezett pontosan, hogy a BCG oltásra rákérdezett-e.
-A bíró kérdésre a doktornő elmondta, hogy laikusként is mentőt hívott volna a kicsihez, akit úgy írt le, hogy “szenvedő baba”.
-A doktornő azt is elmondta, hogy Labant folyamatosan azt mondta, hogy a gyerek jól van, nem hívtak orvost és mentő sem kell. Közben a doktornő el is sírta magát.
-A doktornő megemlítette, hogy Csaba szidalmazta az orvosokat és szervkereskedelemmel vádolta, gyilkosnak nevezte őket.
-Labant azt mondta, hogy az infúziót a gyerek szájába tegyék, mert az anyatej is oda megy
-A doktornő kimondta a koponyaűri nyomásfokozódást, illetve azt, hogy “úsztak” a gyerek szemei (fókusz nélkül csak össze-vissza lassan mozognak, idegrendszeri károsodás)
-Labant szerint a mikrózásból származó sugárzás megöli a csecsemőt.
-12-14 óra között hívták először az ügyeletet, amikor azt mondták, hogy reggel óta hány a baba. Azt mondták, visszahívják az ügyeletet, de este 9-kor tették ezt meg.
-A doktornő eredeti nyilatkozatában azt mondta, hogy “az anya ilyen agymosott nyuszi volt”
-Labant a tárgyalásra vitt egy játékbabát, hogy a doktornő mutassa meg, mit csinált vele.
-Labant feltette a kérdést a doktornőnek, hogy mi történik, ha két hívás jön egyszerre. A doktornő idegeit gyepálta a kérdéseivel, amik se nem szakmaiak, se nem hozzáértők, se nem értelmesek nem voltak. Pl. hányan voltak az ügyeleten, milyen anyagú tárolóban volt az infúzió, milyen települések tartoznak hozzá, stb., illetve hogy a doktornő mindig igazat mond-e és hogy profinak mondja-e magát.
-A bíró kicsit helyre pakolta Labantot, hogy mit tisztázhat és mit nem, mondjuk a doktornő magánéletébe nem kérdezhet
-Az egyik védő nem igazán csillogott, olyan kérdésekkel, mint a “volt-e olyan, hogy valaki nem adott K-vitamint és sorozatban haltak meg a gyerekek?”
-Az ülnök ingatta a fejét, majd elmormolt egy imát/átkot/vudut
-A másik védő azt pedzegette, hogy az anya és az apa szerepe eltérő-e a baba halálában
-Labant kifogásként hozta azt, hogy a doktornő diplomája nem magyar, aztán azt, hogy a doktornő megingott a kérdésben, hogy profinak érzi-e magát. Mindenáron alkalmatlannak akarta beállítani.
-Felhasználta a doktornő azon kijelentését, hogy két nem sikerült szúrás után a profikra (mentősökre) hagyta a véna szúrását
-A doktornő szerencsére magához tért és nem hagyta magát Labanttal szemben, ellenállt a hazugságoknak és a belekavarásnak.
-Ada egy leheletnyi hatásszünettel később reklamált arról, hogy ő nem agymosott, a tolmács pedig kiabált a doktornővel.
-Ada nem érezte azt, hogy bármit is tennie kellett volna a gyerekkel és maximálisan egyetért a férjével.
-Ada szerint a doktornő azért hazudik, mert tudja, hogy hibázott, nem volt nála jó tű, kidurrantotta a feji vénákat és azért mondja, hogy a gyerek állapota súlyos volt, hogy védje magát.
-Ada szerint a gyerek teljesen jól volt (az első tárgyaláson azt mondta, hogy a gyerek nem nézett ki jól amúgy)
-Ada szerint a férje egyenes ember, nem hazudik és sosem mondta, hogy az orvosok gyilkosok.
-A tárgyalás egy részében az volt, hogy Ada nem tud magyarul, szerdán Labant arra hivatkozott, hogy akkor még nem beszélt jól, de a mai tárgyaláson kiderült, hogy minden magyar szóra tisztán emlékszik az események során. És hozzátenném, hogy az első vallomását nagyrészt egyedül, tolmács nélkül mondta magyarul.
-“Jól volt a gyerek, de ha már két órával előtte ők el tudták vinni a kórházba, akkor még élne”
-A bíró rákérdezette arra, hogy azért nem a Heim Pálba mentek, mert ott voltak-e a szervkereskedő cinkosai. Nem cinikusan értette.
-Labant a szünetben egy úriembernek összeesküvés-elméletet emlegetett.
-A tolmács az előző tárgyaláson tapasztalatokhoz híven most is érdekesen viselkedett – jegyzetelt, tanácsot adott Adának, Ada mellett beszél magától.
-A gyerek halálát Ada az ügyeletre kente, miszerint azért vártak este 9-ig, mert telefonon korábban azt az infót kapták, hogy csak akkor szóljanak, ha a gyerek rosszabbul lesz.
-A sofőrrel a branülméretekről folyt vita. Labant szerint csak 0,55 mm-es branül volt a mentőben, nem 0,45 mm-es. Mindezt színkódok alapján tudta.
-Labant ismét elhozta a kátyús utat és az amiatti agyvérzést.
-Labant szerint azért tartották arrogánsnak, mert tisztában volt a jogaival.
-A sofőrrel szembesítve Labant ismét azt mondta, hogy a doktornő nem engedte, hogy ők maguk vigyék be a gyereket és a mentőre várakozás okozta a bajt.
-Mondjuk Labant szerint a mentő csak infúziót adni jött
-Mivel Labant megnyomkodta a vénáját tegnap és még most is fáj, ezzel bizonyítva van, hogy a gyerek azért halt meg, mert a doktornő megnyomkodta a fejét.
-A mentők által rögzített beszélgetés alapján már alapból gyerekmentőt kértek, amit Labant 10 perccel később úgy adott elő, hogy csak később hívtak gyerekmentőt.
-Labanték arra próbáltak rámenni, hogy senki sem közölte velük, hogy a gyerek válságos állapotban van, a mentő tudomásuk szerint a doktornő sikertelensége miatt csak infúziót adni jött és szó sem volt arról, hogy elviszik a gyereket.
-A mentőtiszt kimondta, hogy nem lehet csak úgy bármilyen autóba berakni egy sérült embert, főleg egy gyereket nem, mert a szállítás árthat.
-Ada szerint a gyerek azért tűnt alultápláltnak, mert kicsi volt.
-Ada új kirendelt ügyvédet akar.

A következő tárgyalásokra október 24. és 26. napján kerül sor.

 

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter