Összefoglaló Labant tárgyalásról, ahol a tanúkat hallgatták meg és szembesítették a házaspárral.

-Az előző tárgyaláshoz képest változott, hogy saját ügyvédjük van, így a kirendelt ügyvéd balra el.
-A nap elején az időközben elhunyt Csehné vallomását olvasták fel (náluk történt az eset, az ő házukban voltak vendégségben), aztán pedig Cseh vallomását olvasták fel
-Labant az előzőekhez képest is ellentmondott a sugárhányásról, Ada megjegyezte, hogy “ez a baba nem akar velünk maradni”
-A tanúvallomás alapján Labant kérésre is megtagadta a segítség kérését, és akkor a gyerek már tekintési problémával is küzdött (neurológiai tünet)
-A tanúvallomás alapján az infúzióhoz használt első két ér nem bírta a terhelést (kötőszöveti gyengeség)
-Labant mindenhol cirkuszolt, a kórházban Csehéket hibáztatta
-A tanúvallomás alapján Labant zaklatta, lelki terrorban tartotta Csehéket, már ajtót sem mertek nyitni, ha csengettek. otthon és a munkahelyükön is megkereste őket, gyilkossággal fenyegetett, hamis tanúzásra “buzdította őket”
-Labant szerint Cseh ölte meg a gyereket
-Ada már akkor is szépen beszélt magyarul, ő próbálta a békítő szerepét játszani
-A tanúvallomás alapján Ada azt mondta, hogy neki nincs joga orvost hívni
-A tanúvallomás alapján a gyerek már akkor is rosszul nézett ki, utána pedig kb. másfél méterre hányt sugárban és neurológiai tüneteket mutatott
-A tanúvallomás alapján a gyereknek nem vittek ruhát, noha azt mondták egy hétre mennek, menet közben mostak rá. Az előző tárgyalásokon azt mondták, hogy Ada hazatelefonált Labantnak, hogy hozzon ruhákat, mert maradnak, de a tanúk vallomásából nem ez derült ki
-Aszimmetrikus testtartása és tekintési zavara is volt
-a mentők az első percben közölték, hogy már ők ehhez nem tudnak hozzányúlni, így újraélesztésbe kezdtek
-A tanúvallomás alapján Ada arra kérte őket, hogy ne mondjanak olyat, ami bajba keverheti Csabát
-A tanúk egyértelműen kihangsúlyozták, hogy Ada szépen beszél magyarul
-Cseh korábban Labant felelősségre vonását kérte zaklatás miatt, Labant emiatt indított Cseh ellen becsületsértési pert
-A tanúvallomásban megjelenik az, hogy a tanú most is retteg, mi lesz, ha Labant meghallja a vallomást, illetve az, hogy 13 év ismertség után azt gondolja, hogy Csabánál valami nincs rendben
-Labant ismét kifogásolta, hogy fényképek készülnek róla, a bíró ismét leoltotta
-Ada sírt, a saját tragédiájuknak nevezték a tárgyalást
-Labant kifogásolta azt is, hogy kikerül a facebookra általunk, Zaklatásra és kamu profilokra hivatkozik, miközben a nézőket bámulja
-Labant szerint a gyerek csak kimerült, nyűgös volt, a sugárhányás fogalmát pedig most (se) érti, szerinte a gyerekeknél a hányás természetes
-Labant ismét visszatért ahhoz, hogy a gyerekorvos meg akarta mikrózni az infúziót. Valahol itt a tárgyalás drámázásba fordult részéről.
-Labant előadta hisztijét a BCG oltással kapcsolatban, de a bíró nem hagyta, hogy nagyon belelovalja magát. Bedobta, hogy szakirodalmi bizonyítékok vannak arról, hogy a BCG megöli a gyerekeket.
-Labant csak a doktornőtől nem kért ellátást, mert saját maga akarta a gyereket kórházba vinni (az előzőn azt mondta, hogy szerinte gyorsabb lett volna)
-Labant alle zusammen meg akarta cáfolni Csehné vallomását, hogy abból semmi sem igaz
-Labant szerint nem akarta zaklatni Csehéket, csak lelkileg fel akarta dolgozni a tragédiát, de nem akarta őket befolyásolni
-Labant előadta a szervkereskedős mantáriát is – az ő gyerekének a szerveit akarták! Mindeközben kissé megemelte a hangját (kiabált) az ügyésszel szemben
-Labant előadta azt is, hogy az ügyeletes orvosnál nem volt megfelelő méretű tű, mivel a tű nagyobb átmérőjű volt, mint a gyerek legnagyobb vénája
-11 óra körül megérkezett Cseh Zoltán is és kiállt tanúként
-“Kicsit okoskodtál”-mondta Ada, “Noha nem vagyok okos”, sóhajtotta Csaba
-Labant sikerrel diagnosztizálta a tarkómerevséget
-Ada szerint a hányásban nem vér volt, hanem rózsaszín macskahajszál, illetve hogy jól született gyermek nem tud kiszáradni
-Cseh vallomásában kiemelte, hogy a gyerek nem kapott K-vitamint (erről Labanték vagy 5 féle dolgot mondtak)
-Labant azt állította, hogy a mentősök azt mondták, hogy a nappaliban sötét és büdös volt
-Labant megemlített 4 csoporttagot (Kaufler Renáta, Berényi Zsolt, Polcz Péter és Charles Hoss), hogy összejátszottak Cseh Zoltánnal
-Labant Csehékre akarta kenni, hogy kényszerítették, hogy lencseleves vacsorázzon, miközben a gyereke haldoklott
-Ada azt mondta, hogy Cseh lencseleves kínálással ölte meg a gyereket
-Labant és Cseh némi vitába keveredett arról, ki hazudik és mit
-Felmerült a kezelőorvos neve is, Mile Gabriella, aki amúgy homeopatás orvos
-A szomszéd is tanúként volt jelen, aki homeopátiás oltáskivezetést akart csinálni
-előkerült, hogy a gyerek abnormálisan sírt és húzta a lábát (vadászkutya tartás, neurológiai tünet)
-Adának meglepetés volt a mérleg használata, de ő anélkül is tudta, hogy hízott a gyereke
-A tolmács spanyolul elég hosszan beszélt Adához, valószínűleg tanácsot adott neki, mit mondjon. Egészen úgy tűnt, hogy Ada fordítja a tolmácsot magyarra
-Adát szembesítették a tanúval, hogy igenis panaszkodott neki a gyerek fejlődési és étkezési problémáiról, de csak rázta a fejét
-Labant kijelentette, hogy Ada akkor még nem tudott jól magyarul, azonban mindhárom tanú az ellenkezőjét mondta akkor és korábban is.
-Labant szerint a gyerekorvos nem kérdezte meg a K-vitamint, csak a BCG oltást, amiből amúgy is hiány volt (a múltkor az volt, hogy az orvos szerint nem fontos beadni a vitamint, csak neki ki kell írni, de dobják ki nyugodtan, illetve az is volt, hogy nekik soha senki nem mondta, hogy kellene és az interneten sincs róla semmi)
-Labant szerint “az életük megy tropára, a vérük folyik” az eljárás miatt

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter