Madocsai, csak egy sajnálatraméltó, szerencsétlenül járt átlagpolgár. Kiskora óta nem barátkoznak vele, mert órákon a kuksijával játszott és ettől a szokásától felnőttként sem tudott szabadulni. Betegesen vonzódik a hexagonokhoz, a kipákhoz, a levágott fitymákhoz, a gyertyákhoz (de csak ha 9 ágú), szereti továbbá a melegeket és a nacionalista beállítottságúakat, de ezt sajátosan, elutasító módon nyilvánítja ki.

Az elemi iskolát elvégezve első útja a józsefvárosi piacra vezetett, mondván “ottoccsóadiploma”. Az árból 200Ft-ot sikeresen kiskótozva (öröm)ittasan dzsalt el commodore 64-eséhez, amire aznap töltötte le az internetet. Miután kipörgette a pornóoldalakat ráébredt, hogy az internetet fizetni kell, így azon nyomban munkát is keresett. Sajnos sem az üzletben, sem a nemi életben nem járt sikerrel, miután egy antikolt ciberunikornis elcsapta a 8.kerben. A fitymájától és önbecsülésétől megfosztott légkörmetafizikus immár légiutas-kísérőként kereste kenyerét, de a háttérhatalom miatt prostitúcióra kényszerült. Mivel jól ráb@szott (csak, hogy témánál maradjunk), mindent a légitársaságokra kent, elutasító módon elszigetelte magát a külvilágtól, és NDK-s pornókazettákkal felszerelkezve a sufnijába vackolta be magát. A magyar helyesírás szabályait illetve a “Hogy legyél űbersuttyó”-t megalkotva vált igazán híressé. Ezen műveinek utóhatásai végigkövetik életpályáját. Rengeteg időt, pénzt és agykapacitást fordított a légitársaságok elleni harcra, így 2 nap alatt a teljes idegpályarendszerét leépítette egy papucsállatka szintjére. Ezt már nem tudták a sámánok orvosolni így arra a döntésre jutottak, hogy elnézik az ótvarnagy hülyeségeit, mert ilyen életkörülmények mellett nem él túl soká amúgy sem.

Levonva történet fő mondandóját arra jutottunk, miszerint ha agyhalott hülye vagy, és még nagy is a pofád hozzá, akkor elég szánalmas életed lesz.

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter

Rajongói oldal: https://www.facebook.com/pages/K%C3%A9sza-Fegede/377621542402630

Gézukának hamar kiviláglott éles esze, rendszereket átlátó különleges képessége, tanárai gáncsoskodása ellenére, akik olyan ostobaságok feszegetésével próbálták fölbe döngölni tehetségét, mint az elipszilonos szavak, az ékezetek helyes használata, vagy, hogy mennyi 46- 17.

Már 8 éves korában preventíve kifüggesztették a fényképét a nagyobb egyetemek dékáni hivatalában, nehogy valami tévedés folytán bekerüljön egy felsőoktatási intézménybe, és nehogy a tudományok megismerésén keresztül, – kvázi, e kiváló elme-, saját fegyverükkel tudja legyőzni a velejéig romlott és korrupt tudóstársadalmat. Az külön leküzdhetetlen akadályként tornyosult előtte, hogy a rohadt komcsik, kuláklistán tartották nevét 1991-ig. Erőfeszítésük sikerrel járt, Géza nem tudott diplomát szerezni.

Ám Gézabáról még ellenségei sem állíthatják, hogy rest lenne. Szorgalmasan tanult az élet iskolájában, mindent elolvasott, ami elérhető volt, és azt is, ami nem. Szerencsére nem maradt egyedül tudásszomja oltása közben. Rengeteg sorstársa akadt, akiket féltékeny irigyeik szintúgy nem engedtek a mainstream pallērozódãs lehetőségének közelébe, de ők kérlelhetetlenül szívták magukba az egyetemes bölcsesség mannáját, és minden Tudást megosztottak egymással. Voltak köztük olyanok is, akik ugyan elvégeztek egyetemet, főiskolát, azonban tudományos munkájuk kiteljesedése közben, tiltott ösvényekre léptek, s akiket ezért a hivatalos Hatalom, pusztító indulattal próbált eltiporni. Ilyen tiltott téma például a földönkívüliek bolygónkon tett látogatásai, amit számtalan TÉNY támasztotta alá, mint például a talpig becsületes és szavahihető Pusztai Istvánné, Bözsike részletes beszámolója, mely hajszálpontosan összecsengett Valkó Imre leírásával,(aki ugyan tényleg iszik néha, de sohasem részeg), és ez már nem lehet véletlen, mert az egyikük Vámosszabadiban, a másikuk Kerékpusztán tapasztalt TELJESEN azonos dolgokat!!!!!!!!!!! A pénzéhes Hatalom másik tabutémája az Ősmagyarság, mert a magyarság minden erővel való elnyomása, világosan és logikusan, még nagyobb profithoz juttatja őket. Élnek közöttünk, (teljes inkognitóban, üldöztetésben) nagy tudású Őstörténészek, akik világos bizonyítékokat találtak a magyarság kulcsfontosságú szerepére a földi civilizáció kialakulásában. A teljesség igénye nélkül: rovásírással ábrázolták legelőször a gravitációt, Gutenberg számára is a nyereg alatt puhított hús-módszerünk volt az ötletadó, Vatta Jakab is csak erőteljes magyarságellenes amerikai nyomásra változtatta nevét James Wattra, és itt van ugye az a híres kohen-génünk, ami a VILÁGBIRODALMI GÉN! A biblia is nettó lopása az ómagyar mondavilágnak. Jézus neve, például egyszerű és szerencsétlen félrefordítása a Hunornak. De még órákig lehetne sorolni, és ez mind TÉNY. Néhány lázadó bölcs ember, a bigott és szűklátókörű hivatalos tudomány gúnyos és ellenséges magatartásának árnyékában alternatív egyetemeket hozott létre, melyek a legmagasabb szintű Tudás terjesztésének templomává váltak. Ilyen a Fénylétezés Egyeteme, vagy a Biopolaritás Szubsztancia Iskola, stb. Sokan szereztek itt, a VALÓDI TUDÁS bástyáikon diplomát, a cinikusok és igazságtagadók méltatlan erőfeszítései ellenére!

Mindeközben Gézabá, akinek mindez a Tudás-halom a kisujjában van, csakúgy szívta magába a fizikát, kémiát és a parlagfű-tényeket is, és mindezekkel kapcsolatos jól eltitkolt felfedezéseket, melyet fáradságos kutatómunkával saját maga ókumlált össze rendszerré. Mint megannyi pici puzzle-ből állt végül össze számára a kép. De az ő csudálatos elméjének nem volt nagy nehézség kibogozni a rettenetes Valóságot: Egy szigorúan titkos, hidegvérű és profitcélú összeesküvés áldozatai vagyunk mindannyian.

Maroknyi (részben zsidó, részben űrből jött imperialista gyíkember- ami végülis ugyanaz) gyűlöletes féregszövetsége ez. Az egyszerűség kedvéért nevezzük őket Gonosz Háttér Hatalomnak, mert három céljuk van: a gonoszság, a háttérbenmaradás és a hatalom.(A bennfentesek röviden csak HH-nak nevezik) Gézabá számtalan összeesküvésükről rántotta le a leplet, melynek többségében a földönkívüliek is vastagon benne vannak. A rendkívül praktikus (az ebolán kívûl gyakorlatilag mindent gyógyító) holdkő morzsolgatás közben jött rá: Matematikailag, a fraktális bolygórezonancia sugarának gravitáció vektora és a mágneses szekvencia- indukció vertikális aranymetszés centruma, együttállásban, a Sirius irányába mutat. Ebből vilågosan kiderült, onnan származnak azok az üzenetek, melyek a földre záporoznak, zavarba ejtő rendszerességgel.

A számtalan, általa feltárt összeesküvés legnagyobbika, a repülőspermetezés ( bennfenteseknek kémelés) bàrium-pentatátbutilium és alumínium-difoszfát halálos keverékével. Ez a méregkombináció változatos és fájdalmas betegségeket okoz a Föld emberi populációjában, így a gyógyszergyárak degeszre kereshetik magukat. Napégést okoz, tehãt csak úgy dől a pénz a naptej-maffiához. Az emberek befolyásolhatóak lesznek tőle, és ész nélkül összevissza szavaznak kapzsi, népnyúzó kormányokra (mondjuk ez igaz). De a befolyásolási hatás, a féktelen mekis dupla sajtburger és egyéb kizsákmányoló termékek fogyasztásban is manifesztálódik, láthatjuk, ez TÉNY. Aztán lassan a lakosság biológiailag terméketlenné válik, a föld kihal, és akkor a földalatti gonoszok végre előjöhetnek a rejtekhelyeikről, és végre egyedül bőgethetik a dråga Mercédeszüket az utakon, mindenki otthona, minden bánya, az energiaszektor, a gyárak, az erdők, a termőföld, minden, minden már csak egyedül az övék lesz.

Tamáskodók persze kérdezhetnék, miért pont repülőgépről akarják megbetegíteni és pszichológiailag leépíteni a föld lakosságát? Miért nem az autók üzemanyagába keverik? Hiszen a vízbe is keverik? (Szúrópróbaszerűen.) Pofonegyszerű a válasz: Akkor Gézabá, egy sima mintavétellel lebuktatná őket. Ördögibb terv kellett. Olyan, ameddig Gézabá keze nem ér el: a magasan szálló repülőgépekig. A módszer az, hogy a repülőgépekre fondorlatosan méregtartàlyokat szerelnek, és huss, menet közben kipermetezik a lakosságra. Sokan benne vannak a gàtlåstalan szórásbűnben, sok embert megvettek, de ezek mindannyian tartják a szájukat: egyrészt a pénz miatt, másrészt tudják: egy perc alatt eltűnnének. A rendőrség se nyomozna: az is mind benne van. Ez mind TÉNY, AMIT EZÁLTAL NEM LEHET MEGCÁFOLNI!!!!!!!!!!

by Mariann Palankai

G-Zabá bővebben…

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter