Sajnálatosan a rengeteg melóm lehetetlenné tette, hogy a heti összefoglalók elkészítésének feladatát elvégezzem. De azért figyelemmel kísértem az eseményeket, és örömmel észleltem, hogy a FIDESZ-nek végre cselekvőképes ellenzéki kihívója akadt az Apostoli Királyság politikai tömörülésben, mely a 2018-as választás kommunikációs versengésének folyamatában bizton állíthatóan, – a jelen kormányunk relációjában-, potens társadalmi, gazdasági, szakpolitikai alternatívát kínál, plusz professzionálisan felszerelt aduász hangágyúval és hatásos, birodalmi felségjelű szedánnal.

Hogy úgy-ahogy behozzam a restanciámat, az összefoglalót egybegyúrtam a Kezdő Szabadon Ébredők kézikönyvének (asszem) IV. fejezetével:

1. Ki lehet-e gyógyulni akarat segítségével a rákból?
Igen. A betegség legyőzéséhez, első lépésként akarni kell orvosi segítséget kérni.

2. Használjam-e tovább Antalvali hüvelykúpját, a következtében fellépő sárgásbarna váladékozásom és az egyre erősödő alhasi fájdalmaim ellenére?
Igen. Lényegesen fontosabb szempont az egészségünknél, hogy az ember dacoljon a gonosz gyógyszer-lobbival, hiszen egy messiás-komplexusban szenvedő kuruzslóval szemben nem engedhetjük győzni az Illuminátust, amely kisstílűen belepiszkált a csodakúp összetevőinek DNS-ébe, így nyerve csatát, de a háború győzelme a miénk lesz.

3. Előfordulhat-e velem, hogy egy éjjel egy műtőasztalon ébredek, miközben rémülten látom, hogy fura lények hajolnak fölém?
Igen, ha nem tudsz mértéket szabni a házi pálinka fogyasztásának. A műtőasztal egy sürgősségi ellátásra szakosodott intézmény első emeletén van, és a fura alakok diplomás orvosok. Mindig sokk az embernek, ha életében először találkozik tőle nagyon különböző csoportokkal, ez esetben értelmes, művelt, diplomás emberekkel. Szóval ez normális reakció.

4. Megtörténhet-e velem is, hogy tündéreket és egyéb csodás, földöntúli lényeket sikerül fotóznom?
Igen. Az, hogy bármilyen természeti jelenségbe, szárnyas rovarba, valós tárgyba tündéreket és angyalokat fantáziálsz bele, az egyetlen jó oldala debilitásodnak.

5. Eltitkolja-e a NASA a 3 méteres emberek, a Földön landolt UFO-k, a gigaméretű állatok, az elveszett kultúrák, stb. létezését?
El. Szerencsére él egy maroknyi ellenálló egy Hollywood nevű településen, akik a végbelükben kicsempészett mikrofilmeken rögzített jegyzőkönyvek alapján játékfilmnek álcázott dokumentumfilmeket készítenek, amiket a legteljesebb diszkrécióval megosztanak nagyságrendileg 2-3 milliárd emberrel, akik webes felületen, a mozikban, és az otthonaikban megtekinthetik az eltagadott valóságot. És igen, a Miki Egér is vérvalóság.

6. Létezik-e a Belső Föld?
Persze. Csak Elohim Földje kicsit barátságtalanabb hely, mint ahogy Logos követői állítják.

7. Rákot okoz-e a fehér kenyér?
Igen. Ha azbeszttel egyszerre fogyasztod.

8. Megtanulhatok-e bármilyen nyelvet pár óra alatt, relaxációban?
Igen. Annyira, mint magyarul, feltétlenül.

9. Belehalhatok-e egy oltásba?
Ha egy zuhanó repülőgépen adják be neked, akkor 99,9 %-ban valószínű.

10. Valóban megváltoztathatja-e Krisztina kézrátétellel az életemet?
Ez attól függ, hova teszi a kezét, de egy fantasztikus, első leszbikus tapasztalás valóban földöntúli élmény tud lenni.

11. Közeleg-e a Világvége?
Igen. Ma is egy nappal közelebb kerültünk hozzá, és már csak pár milliárd jó napunk van hátra. Használjuk ki okosan.

12. Szörnyű, nemzetközi cionista összeesküvés-e a migránsáradat?
Igen. Rengeteg kisstílű, ostoba, rövidtávú gazdasági és politikai érdekeket szolgáló hatalmi törekvés következtében alakult ki ez a válság. A döntéshozók között mindenféle ember volt. Zsidók is.

13. Ogerle valóban kutató?
Naná. Kettő a tizenöthöz az esélye, hogy kikutat egy tiszta zoknit reggelente, és kisebb odds-okkal is sikerült világhírűvé válnia pár szabadkőműves kóklernek, mint pl. Newton.

/Mariann Palankai/

12065579_10209058920735353_1268580416944185516_n

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter