Kezdő felébredők számára további pár kérdés talán még nyitott:
(II.fejezet)

– Befolyásos pénzügyi körök eltitkolnak-e gyógyító technológiákat?
Igen. Általában azt szeretik, ha gonoszságokkal szereznek lóvét. De ha választani kell, akkor inkább gonoszak.

– Léteznek-e földönkívüliek?
Tuti. Csak az a matt részegen tántorgó, a heveny alkoholmérgezéstől elzöldült, kanos, gülüszemű alak, aki éjjel fújtatva feldúlta a sufnidat, az a Jóska volt. A népdalfoszlányoknál kellett volna gyanakodnod.

– Hitelesek-e az angyalokról és egyéb misztikus lényekről készült fotók?
Igen. Mindazok számára, akik képesek nagyvonalúan eltekinteni a lencsére tapadt fanszőrtől, kakaóscsiga-morzsától és megszáradt Fanta-cseppektől.

– Összeszövetkezett-e ellenünk a nemzetközi karvalytőke?
Végül is igen. Ha hideg van, ha meleg, ha szórakozni akarnak az emberek, ha enni, ha utazni…… ha bármilyen fogyasztási szükséglet felmerül, valaki, valamilyen vállalkozás, rendszerbe integrálva fürgén reagál rá. Piacgazdaságnak nevezzük, és egyre nagyobb teret kap benne a tudásalapú társadalom. Ez az oka annak, hogy az ostoba, iskolázatlan emberek, akik egész nap az internet előtt ülve gyűlölködnek és zsidóznak, sose jutnak a társadalmi piramis csúcsára.

– A Bankok utasítására vírusokkal fertőzik-e a lakosságot?
Igen. Egy sikeresen kiirtott népességű országban egekbe szökne a részvényeik ára.

– Helyes-e, hogy büszke vagyok magyarságomra?
Igen. De a világegyetem csudamagyar-faszagyerekes hoaxainak büszke posztolása mellett, megtanulhatnál magyarul beszélni, írni, mert ez is egyfajta magyarságtudat.

– Megoldja-e egészségügyi problémáimat, ha csak természetes alapanyagú dolgokat fogyasztok?
Naná. Az azbeszt, a cián, az ólom, a metán, a koniin, az arzén, az akonitin, a nadragulya, a nikotin, szénmonoxid, kénsav, stb, mind mind hatékony stresszoldók. Használatuk, egy rövid kellemetlenség után, egyenes út a békés, boldog, gondtalan jövő felé.

-Nélkülözhetetlen tapasztalatokat tudok szerezni az Élet Iskolájában?
Igen. A boldoguláshoz, egzisztenciateremtéshez, a legkülönfélébb partneri viszony kialakításához elengedhetetlen, a részben logikus, részben (szisztematikusan) önkényes társadalmi, szociális szabályrendszerbe való beilleszkedés ismereteinek tapasztalati úton történő megszerzése. Fizikai világunk megértéséhez azonban alapszinten tanárnénik (bácsik) és tankönyvek szükségesek. A „chemtrail” helyes kontextusba helyezéséhez például elég egy hideg falú üvegpohár, amit gőz fölé tartunk. Szóval az meg valahol a kettő között…

– Rajtunk élősködnek a gyógyszergyárak?
Igen. Az én csőrömet is bassza, hogy nem kapok puszira Advilt. De én tökre szívesen kihagytam a TBC-t 8 rugóért, és 10 lepedőt se sajnálok arra, hogy a gyerek életben maradjon, mert nagyon megkedveltem a kis szarost.

– Régen jobb volt?
Igen. Én is érzem, hogy a gyermekhalandóság számainak zsugorodása, szeretteim várható élethosszának emelkedése, az életminőségem, a jogbiztonság/egyenlőség, az orvosi ellátásom elérhető színvonala, a mobilitásom tere, az információszerzésem lehetőségei, a természet erőinek való kitettségem csökkenése, a gyógyulási statisztikák meredek javulása, a megoldható egészségügyi problémák számának emelkedése, az emberi jogok érvényesülésének terjeszkedése, az önrendelkezésem területeinek tágulása: nos ezek kisstílű, önző szempontok a dicsőséges hetvenes évekre visszaemlékezve, amikor mindenki asztalára jutott rántott hús, ingyen nyaraltunk a SZOT üdülőben és volt egy telkünk a kisbéri dűlőn. Horthy korszakról már nem is beszélve.

– Hasznos-e, ha egy látó, jós, táltos, spirituális energiát használó embertársamhoz fordulok?
Mindenképpen. Az ő megélhetését illetően. Ha nem lennének ilyen hiszékeny barmok, éhen halna szegény.

/Mariann Palankai/

10151750_10208541767046834_4486744743548635993_n

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter