A hónap fontosabb tudományos tényeinek összefoglalása:

1. Sándor, ha éppen nem kokszol, akkor férfierőtől duzzadó asztrofizikus, ezért ő józan ész alapon kilométerben kikalkulálta a valós Nap-Föld magnószféra távolságát. Egy Dunaferr lapradiátor hőleadó képességét nanoszekundum per newtonméterben deriválta a konstans plazmatranszfúziós együtthatóval, és cosinussal szorozta, bármit is jelentsen az. Uszkve 40 km jött ki, ha longitudinális internuklearitást együtthatót is beleszámítjuk.

2. Egy boszniai idős asszony bármilyen kórt képes kinyalni szemből. Valakinek szólnia kellene kis barátainknak, hogy ugyanennek a cselekménynek az old school változatát is érdemes lenne egyszer végre kipróbálniuk, (annak mindenféle és fajta kiterjesztésével) ami ugyan nem gyógyítja a különféle kórokat, ám határozottan jobban van tőle az ember, és minden esetre szignifikánsan csökkenti az agresszív hülyeségre való hajlamot.

3. A nagy mintavételi kontingensre való tekintette, lassan tudományos alapon is állíthatjuk, hogy az elhivatott Jézusozók és a rosszindulatú analfabéta nácik milliméterre azonos szociológiai csoport . Aminek messze nem kéne így alakulnia, sőt, de valamitől így lett.

4. Kezdek beletörődni, hogy a Föld lapos, mert nem ér ez ennyit.

5. Az egy főre eső mezővárosi ufóészlelési és angyalmegjelenési mennyiség január hónapban 2,54.

6. Mindenféle (talán nem is létező) kurva messzi földrészen, becsületes magyar ember számára kimondhatatlan nevű külföldiek mutogatnak erősen gyanúskás csontokat, amire bemondásra el kellene hinni, hogy dinoszaurusz, amikor a hapsinak még a szemüvegén is látszik, hogy teljesen zsidó.

7. A valódi rákgyógyszereket mostanra annyira eltitkolták, hogy már kizárólag az interneten lehet az információkat szabadon megszerezni, plusz roppant furmányosan tízezrekért árulják a kemikáliákat és nyolcvan forint a citrom darabja, merő összezavarásból.

8. Gézabá akadozó nyelvtannal tart pajzsot rendületlenül, a mit sem sejtő lakosság és a sem nem háztájiba, sem nem pörköltmelegítési célra nem használható, ezáltal, ördögi emberirtási céllal létrehozott műszaki berendezések közé.

9. Tulajdonképpen kijelenthetjük, hogy egy igaz, érző szívű, lelkiismeretes vegán kizárólag fémtárgyakat eszik, de azok közül is csak olyanokat, amelynek kovácsolását illetve öntését nem olyan személy végezte, aki gonosz mód szalámis zsemlét ebédelt.

10. Ez az oltáskivezetés, homeopátiás cuccok, ráolvasás, démonűzés, auratisztítás, holdkő árusítás, lúgosítás… k@va nagy biznisznek néz ki innen. Biztosan mi vagyunk az okosak és ők a hülyék?

Summa summárum, nem tudom pontosan összeszámolni a januári végítélet volument, de asszem nem ártana már egy rendes igazi.

/Mariann Palankai/

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter