Ugyan ígéretem szerint már lezártam a szabadon ébredők továbbképzését támogató fejezeteimet, de szükség törvényt bont. Maradt még pár fehér folt, ím pótolnám:

– Hasznos-e, ha parlagfüvet eszem?
Igen. Nem állítom, hogy meg tudsz belőle gazdagodni, de ha szorgalmas vagy, akár jól is kereshetsz vele. Én 15. 000. Ft-ot fizettem a napokban a telek lekaszálásáért és tőlem a szájával is csinálhatta volna Zsigmond bácsi vagy akár te.

– Jogosan gyűlölöm-e Zuckerberget?
Igen. Magam is hasonlókat érzek, ha a kommentjeitekbe belefutok.

– Ki akar-e minket irtani pár szervezet, nagyhatalom?
Igen. Több mint száz éve létezik a kormányszintű, nemzetközi küzdelem az analfabetizmus és tudatlanság felszámolására. Már Mária Terézia is tett lépéseket ebben az irányban. Nagyon cuki, ahogy ezt adekvátan magatokra vettétek.

– Gyilkos betegséggel fertőződhet-e meg gyermekem az oltást követően?
Igen. Ezért kapja, ezért éli túl. A te beoltásodat már megbánta a Háttérhatalom.

– Halált hordoznak-e a repülőgépek fúvókái?
Igen. SOHA ne mássz bele, bármennyire hívogató. Illetve de. Szerintem is jó ötlet.

– Leselkedik-e ránk a Gonosz, aki mindenféle gazságot követ el, romlást hoz ránk és egy fikarcnyi jót sem várhatunk tőle?
Igen. Például ott van Mészáros Lőrinc.

– Léteznek-e időjárás-módosító technológiák?
Igen. De a zsidó részvényesek által tulajdonolt biztosítótársaságok és kormányok szeretnek szopni, ezért a maguk által kreált katasztrófák után dollármilliókat csengetnek ki a károsultaknak.

– Joggal következtetnek-e egyesek arra, hogy a Föld lapos?
Igen. A logika egyik szabálya, hogy csak a ténybeli ismeretek alapján lehet következtetéseket levonni. A Lapos Föld hívők humán és reál tudásalapja valahol a kakaóscsiga és egy 8 hónapos vombat tárgyi ismeretei közé helyezhető, így joggal gondolják, hogy bolygónk lapos, csippekkel irányítanak minket és központilag mérgezik az ivóvizünket.

– Valóban gyógyítja a víz a rákot?
Igen. A rák betegségcsoportnak nagyjából 200 fajtája ismert. Az egyéni anamnézisekből exponenciálisan keletkező variációszámban megjelenő betegség mindegyikénél javallott a gyógyulás érdekében a vízivás és a rendszeres lélegzés.

– Előfordulhat, hogy szembe találom magam egy földönkívülivel?
Igen. Azonban ahhoz, hogy ufó-észlelés fennforgását állapíthasd meg a vaksötétben, az alábbi paramétereket zárd ki:
1. Van biciklije
2. Kásásan káromkodik
3. Lehugyozza a kertkaput
4. Böfög
5. Négy lába van és nyakörvet hord
6. A szomszéd Zsuzsi mindig nagy kurva volt
7. Nem zártad be a disznóól ajtaját este
8. Havonta bedöglik az a rühes szivattyú
9. Fúj a szél
10. Te se vagy száraz

/Mariann Palankai‎/

13312642_10209806888754086_410417331419087533_n

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter