Napi ostobaság-kontingensnek való kitettségünk okozta fásultságunk legfőbb bizonyítéka, hogy Rozál nemcsak hogy hetek óta megbecsült tagja néhány Elmeroggyant Csoportnak, hanem pár tagtársunk originális hülyeként definiálta.
Heti összefoglalómat így Rozál iránti megbecsülésem jeleként, neki ajánlom.

1. Szíriuszplejád Oravecz Nórájának, a gondosan antizsidóra animált Asztalkapitánynak, hardcore vetélytársa akadt: A szintén pöpecül ikonárjára kimaxolt, szárnyas Szandálfón herceg egyenest My Little Pony-országból. Röviden a lényeg: semmi mást nem kell tenned az életben, hogy egészségesebb, sikeresebb, vagyonosabb és vonzó szerelmi partner legyél, mint egy többé kevésbé kurvás megjelenésű faszihoz doszt imádkozni.

2. Percenként 400 Ft plusz áfáért, profi, látó-táltosok mentális segítségével, pár óra alatt meg lehet szabadulni telefonon a sátántól, sőt még a démonok/rosszakarók által elrendelt kísértetjárásoktól is. A beavatkozást követően megkönnyebbültséget, felszabadultságot, megmagyarázhatatlan boldogságérzetet ígér a rontáslevő, ami mondjuk nekem egy féldekás baracktól, illetve egy végre-végre-végre meglelt pisilési lehetőségtől is, – olyan lowbudgetesen-, menni szokott, de kinek a papné….

3. Obi továbbra is társadalomtudományi és természettudományi alapfogalmakkal játszik, pont olyan cukin, ahogy a makákók turistáktól a templomtéren ellopott napszemüvegekkel, telefonokkal, papucsokkal. Nem lehet megunni.

4. Krisztina szerencsésen feltámadt a halálból, de ez csak egy sima novemberi délután a Pránapadlás csopiban.

5. Atilla Táltos Dobkörének üzenném, hogy nem szabad nehéz ételeket enni elalvás előtt, mert akkor elkerülhető, hogy a háromszemű Fehér Sárkányról (aki nem mellékesen Lelki Aranyhúr) álmodjon az ember. Továbbá Brigittának is ezt üzenném. Mert noha lényegesen kézenfekvőbb, hogy démonok látogatják éjjelente 3 éves gyermekedet, azért minden tizedik esetben érdemes eljátszani a gondolattal, hogy esetleg fáj a hasa. Tudom, ha patadobogást hall az ember, nem zebrára gondol, de néha még lehet zebra….

6. Gézabá kezd beleszürkülni a judaizmus fundamentális alávalóságából búsongón levezetett, dél magyarországi csapadékállapot/felhőforma-jelentésekbe. Ha vissza akar kapaszkodni a Nr. 1. sztárstátuszba, ideje lenne egy nagyobbat gurítania, ami nehéz dió, mert a létező összes konteó agyrémről lerántottak már több ezer bőrt a versenytársak.

7. És sajnos a szenteltvízbe áztatott, 45 fokban keletre tartott fügeág, a parlagfűpárlat, a fényrezonancia kúra, a földcsakra irányába állított ágyvég és a hidrogén peroxidoldat lelkiismeretes fogyasztása ezen a héten sem segített pár emberen annyira, – egyébként a modern orvostudomány által 100 %-ban gyógyítható betegsége (diabetes) mellett -, hogy sikerüljön életben maradnia. És szerintem attól, hogy valaki hülye, még nem érdemel halált.

/Mariann Palankai/

12348095_10208344160826802_7647558169590086369_n

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter