Egy időjárás miatti (jézusom, már én is????) szobafogság eredményezte heti összefoglaló:

1. Kizárólag Erzsike ( Kistarcsai lakos) észlelte Nibirut, a szemérmetlenül letagadott bolygót Földünk légterében, saját szemére támaszkodva. Ez egyrészt gyémánt keménységű bizonyíték, hogy a csilliárd dolláros űrtávcsövek úgy űrtávcsövek, ahogy én. HAARP felhőmagvasítók azok, biza. Másrészt megint gennyesre kereste magát pár zsidó, mert ők (többek közt) a gátlástalan bolygólét-letagadásokon nyerészkednek, mint ez az eset is jól mutatja.

2. Az amerikai FEMA haláltábor-frenchise szigorúan eltitkolt kispesti árjamegsemmisítő telepének kémfotója jelent meg az internet bizalmas felületein. Persze a baromarcú szkeptikusok egy transzformátorház tetejét fantáziálták bele az egyértelműen leleplező dokumentumba. Aztán majd csodálkoznak, amikor jól meghalnak.

2. És a Dunakanyarba is belepiszkáltak párezer éve. Hát nem magától ilyen görbe, a zihher. A rohadékok, ezeknek semmi sem szent.

3. A parabolikus doktor ( ‘dr. Weixl Várhegyi László) egy sarlatán kúpszelet (és akkor még úrinő voltam), melyet az emberi tudatlanság körkúp-felület és gátlástalanság-sík metszésekor kapunk, ha a sík párhuzamos a kúp alkotójával. A parabolikus doktort úgy is lehet definiálni, hogy azon pontok mértani helye a kullancsság-síkban, melyek egyenlő távolságra vannak az emberi tisztesség-ponttól (fókuszpont, vagy gyújtópont) és egy ezen ponton soha át nem halad a tudomány adott egyenesétől (direktrix, vezéregyenes). Ezért kiszolgáltatott embereket téveszt meg áldoktori címével, és anyagilag, testileg, stb. megkárosítja őket.

4. Hiába ragaszkodnak a reptillánok, csak megtudtuk, hogy egy mágnespatkóval kimutatható a turmix gépben tartózkodó döbbenetes mérgezéskvóciens.

5. Orosz kenyérbél-fizikusok energiaoszcillátor-gyorsítóval megállapították, hogy ha keresztet vetsz a kenyérre, ezerszer kevesebb lesz rajta a baktérium. Szóval már csak 79 milliárd per galacsin per Nanoszekundumwatt.

7. Terjed a neten, hogy a konyhasó is vegyület. Bakker, hol tart a tudomány???

8. A nemzetközi ciongyík-összeesküvés, rendszeresen özönvizet okozó esőfelhőkkel próbálja eltakarni a tartós aszályt eredményező chemtrail csíkokat az égről. De a felébredteket nem lehet becsapni.

És mivel a csoport kezd Romantic Chemtrail for Everyone-ba átmenni, egyszer és mindenkorra a hivatalos közlemény:

A Magyar Reptillánszövetség nevében minden olyan gyíktársunknak kívánunk mérgezéssel és egyéb nemzetirtásban töltött hosszú, eredményes és boldog életet, akik mostanában házassági kötelékbe lépve, illetve örömtelien szaporodva gyilkolják fáradságot nem kímélve az igaz MAGyarokat, ideértve Baját.

/Mariann Palankai/

11062317_10207932408933262_6121268156422407952_n

Share on FacebookShare on Google+Tweet about this on Twitter